Állami iskolafenntartás 2017.

Szakgimnázium (új)

Szakközépiskola (új)

Gyakorlati képzés 2017

Tanulószerződés

Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

Tanulók védelme a szakképzésben

ÖSZTÖNDÍJ a szakképző iskolákban

GAZDASÁGI KAMARA szerepe a szakképzésben

Beszámoltató rendszerű szakképzés

Közösségi szolgálat

Erkölcstan vagy Etika 2017-2018.

PISA vizsgálattról szülőknek

PEDAGÓGUS SZAKMA vagy HIVATÁS

Tanfelügyelet

Pedagógus Etikai Kódex 2017.

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

 

Főmenü: Étkeztetés az iskolában, óvodában

Szakmai felelősség a „rosszízű” gyermekétkeztetésben

 „Nem tudnak főzni„ a gyermekétkeztetők vagy nem akarnak ízletes ételeket készíteni (szabotálnak)?

A gyermekétkeztetés állami feladat, amelynek finanszírozását a központi költségvetés biztosítja.

A települési önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében választja ki azokat a közétkeztetőket, akiket megbíz a gyermekétkeztetés feladataival.

Ha a gyermekétkeztetéssel megbízott cég által elkészített ételek nem ízletesek nem ehetők, akkor fel kell bontani a szerződéseket, és olyanokat kell megbízni a gyermekétkeztetéssel, akik értenek a vendéglátáshoz, szakácstudományhoz.

Évtizedes szülői és tanulói panasz, hogy az óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetés minősége és mennyisége nem felel meg a gyermekek, tanulók – a szó szoros értelmében a fogyasztók – elvárásainak.

Ha a gyermekétkeztetéssel megbízott főzőkonyhán olyan rosszul főznek, hogy a gyermekek nem eszik meg az ételeiket, akkor az óvodai, iskolai  étkeztetést biztosító helyi önkormányzatot, illetve az óvoda, iskola, kollégium fenntartóját felelőségre kell vonni!

Álláspontunk szerint a gyermekétkeztetésben előállított ételek minősége függ az élelmezési alapanyagok minőségétől, a nyersanyag normatíva mértékétől, az alkalmazott receptúráktól, a konyhatechnikai eljárásoktól, és az élelmezésben foglalkoztatott vezetők, szakácsok és más konyhai alkalmazottak szakmai felkészültségétől, hivatástudatától (lelkiismeretességétől).

Személyi feltételek a gyermekétkeztetésben

A szülői és tanulói panaszok száma jelentősen megnövekedet az egészségügyileg indokolt  „sóbevitel” korlátozása miatt, amely jelentősen hozzájárult az ételek élvezeti értékének romlásához, mivel a gyermekétkeztetők nem készültek fel kellően az egészséges táplálkozás feltételeinek teljesítésére. Nem szerezték be azokat a recepteket, amelyek alapján változatos és ízletes ételeket, ételsorokat lehet készíteni és nem tanulták meg azokat szakmai fogásokat, amelyek alkalmazásával

Az óvodai, iskolai szülői közösségek feladata, hogy érzékszervi vizsgálattal (kóstolás) állapítsák meg a gyermekeik elé tett ételek minőségét (ízletességét) és fellépjenek a gyermekeik egészségét veszélyetető élelmezési gyakorlattal szemben.

Élelmezésvezető felelőssége

A 37/214. EMMI rendelet 16. § szerint: Az ételek elkészítését, az étlap és az un.  nyersanyag-kiszabati ív elkészítését, folyamatos vezetését az élelmezésvezető felügyeli.

Az étrend összeállítását az élelmezésvezető végzi.

Az élelmezésvezetőnek a következő feltételek valamelyikét kell teljesítenie:

a) élelmezésvezető szakképesítés,

b) vendéglátóipari vagy élelmiszeripari felsőfokú végzettség és a közétkeztetési szolgáltatás nyújtásában – ideértve a tápanyagszámítást, étrend- és étlaptervezést – való dokumentált jártasság,

c) dietetikus szakképesítés, vagy

d) vendéglátóipari szakközépiskolai érettségi, vagy érettségi és szakács szakképesítés, továbbá a közétkeztetési szolgáltatás nyújtásában – ideértve a tápanyagszámítást, étrend- és étlaptervezést – való dokumentált jártasság.

Felelősség a diétás étrend tervezéseéért, összeállításáért

Diétás étrendet és diétás étlapot kizárólag dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakember tervezhet, diétás étlapot pedig ilyen szakember felügyeletével lehet összeállítani.

A Közétkeztető gondoskodik arról, hogy a diétás étel készítését

a) diétás szakács szakmai képesítéssel rendelkező személy végezze, vagy

b) dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakember felügyelje.

Az élelmezésvezető számára előírt szakképesítéssel rendelkező személyeknek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozás-egészségügyi tárgyú képzésén ötévente részt kell venniük. [137/2014. EMMI rendelet 16. §]

Figyelem!

Szégyen és gyalázat, hogy kiváló felsőfokú végzettséggel rendelkező vendéglátóipari és élelmiszeripari szakemberek, dietetikusok, élelmezés vezetők, mesterszakácsok, táplálkozási tanácsadók garmadája eteti meg gyermekeinket élvezhetetlen kotyvalékokkal. (Mondta egy szülő).

A következőkbe a felsoroljuk azokat szakképesítéseket, amelyek szükségesek a közétkeztetésben előírt munkakörök betöltéséhez, egyben bemutatjuk azokat a munkaköri feladatokat, amelyeknek szakszerű elvégzése garancia a gyermekétkeztetés minőségére.

A gyermekétkeztetésben betölthető munkakörök és munkaköri leírások a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR–08) szerint

3222 Konyhafőnök, séf

Megtervezi az étlapot, irányítja, gondoskodik a szükséges nyersanyagok és eszközök beszerzéséről, összehangolja, felügyeli és ellenőrzi az ételek elkészítését, megszervezi a konyhai munkát.

Feladatai:

  1. receptek és menük összeállítása és kifejlesztése, élelmiszer- és munkaerő-költségek becslése, élelmiszerkészletek rendelése;
  2. az ételek minőségének figyelése az elkészítés és feltálalás minden fázisában;
  3. az ételek készítésével kapcsolatos kérdések megvitatása a vezetőkkel, dietetikusokkal, konyhai és felszolgáló dolgozókkal;
  4. a szakácsok és az ételek készítésében részt vevő egyéb dolgozók munkájának irányítása és koordinálása;
  5. a készletek, berendezések és munkaterületek felügyelete, hogy azok megfeleljenek az elfogadott szabványoknak;
  6. az ételek felszolgálási módjának meghatározása és dekoratív módon történő bemutatása;
  7. a szakácsok és más dolgozók eligazítása az ételek készítésével, főzésével, körítésével és felszolgálásával kapcsolatban;
  8. részvétel a konyhai dolgozók felvételében, a teljesítményük figyelemmel kisérése;
  9. különleges ételek és összetett fogások elkészítése, ízesítése és főzése;
  10. 10.  higiéniai és élelmiszer-biztonsági szabályok ismertetése és betartatása.

Jellemző munkakörök:

  • Éttermi műszakvezető
  • Főszakács
  • Helyettes séf
  • Konyhafőnök
  • Konyhavezető

5134 Szakács (szakácsmester)

Megtervezi és megszervezi az étkezéseket, kialakítja az ételválasztékot, elkészíti az ételeket éttermekben és egyéb helyszíneken lévő vendéglátó-ipari egységekben, magánháztartásokban.

Feladatai:

  1. étlap, menü, napi ajánlatok, étrendjavaslatok összeállítása;
  2. meglévő készletek felmérése, a szükséges nyersanyagok megrendelése;
  3. a nyersanyagok előkészítése, feldolgozása (párolás, főzés, sütés);
  4. ételek elkészítése, adagolása, díszítése, tárolása;
  5. segédszemélyzet munkájának összehangolása és irányítása;
  6. sütők, rostélyok, pecsenyesütők és egyéb konyhai berendezések hőmérsékletének szabályozása, a konyha, a konyhai berendezések, a kiszolgáló területek stb. felügyelete és takarítása a biztonságos és higiénikus ételkezelési előírások betartása érdekében;
  7. nagy konyhai berendezések, pl. rostélyok, olajsütők és serpenyők üzemeltetése;

8. a felhasznált alapanyagok tápértékének felmérését követően diétás ételek készítés.

Jellemző munkakörök:

  • Diétás szakács
  • Étkezdei szakács
  • Grill szakács
  • Gyermekélelmezési szakács
  • Hidegkonyhai szakács
  • Közétkeztetési szakács
  • Melegkonyhai szakács
  • Pizzakészítő szakács
  • Segédszakács

9236 Konyhai kisegítő

Kitakarítja a konyhát, segédkezik a konyhai munkákban, elmosogatja a konyhaedényeket.

Feladatai:

1. a konyha kövezetének felsöprése, felmosása, munkafelületek, falak, gépek, berendezések lemosása, szemetesedények kiürítése, kimosása, edények elmosogatása;

2. nyersanyagok és eszközök szállítása a munkaterületre, zöldségek megtisztítása, aprítása;

3. ételek tálalása, kiosztása, tányérok, edények, ételmaradékok összegyűjtése.

Jellemző munkakörök:

  • Ebédkiadó

  • Ebédkiosztó
  • Edényleszedő
  • Ételkiosztó, tálaló, konyhai kisegítő
  • Étkezdei kisegítő
  • Éttermi kisegítő
  • Gyorséttermi kisegítő
  • Hidegbüfé-kisegítő
  • Iskolai étkeztetési kisegítő
  • Kézilegény
  • Konyhai dolgozó
  • Konyhai kézilány
  • Konyhalány
  • Konyhalegény

5135 Cukrász

Cukrászsüteményeket, fagylaltokat, fagylaltszerű készítményeket kisipari módszerrel állít elő, figyelemmel azok ízbeli változatosságára, esztétikai megjelenítésére, a vásárlási, megrendelési igényekre.

Feladatai:

1. recept alapján a hozzávalók mennyiségének kiszámítása és az alapanyagok (pl. liszt, cukor, tojás, tej, vaj, sajt, kakaó, fűszerek stb.) előkészítése;

2.  a felhasználandó anyagok tisztítása, darabolása, ízesítése és elkészítése;

3. technológiai munkák elvégzése (sütés, főzés, gőzölés, hűtés és fagyasztás);

    4. az egyes süteményféleségek kézzel vagy formázókkal, kiszúrókkal, késekkel és megfelelő alakú sütőedényekkel történő formálása, alakítása;

5. a kész- vagy félkész termékek tárolása vagy tartósítása hűtő- és fagyasztógépekben, illetve hűtőpultokon;

6.  az egészségügyi és higiéniai előírások betartása, a használt tárgyak és a munkakörnyezet tisztán tartása, a kezelésére bízott munka- (gépek, tűzhelyek, sütők stb.) és fogyóeszközök szakszerű használata, karbantartása.

Jellemző munkakörök:

  • Fagylaltkészítő

  • Karamell cukrász

  • Lágyfagylaltos
  • Marcipánfigura készítő
  • Süteménykészítő
  • Tortakészítő

2223 Dietetikus és táplálkozási tanácsadó

A táplálkozástudományt az egészséges és beteg egyének, valamint csoportok élelmezési ellátása, gyógyítása és egészségnevelése céljából alkalmazza. Felméri, tervezi és végrehajtja az élelmiszer és táplálkozás humánegészségre gyakorolt hatását javító programokat.

Feladatai:

1. megfelelő tápanyagtartalmú és megfelelő minőségű diéta és étrend tervezése, az étel biztosítása egészséges egyének vagy betegcsoportok számára;

2. az egyének, csoportok és közösségek egészségi állapotára és táplálkozási szokásaira vonatkozó adatok gyűjtése, rendezése és értékelése, amelyek a felszolgált, illetve az elfogyasztott ételek tápértékén alapulnak;

3. táplálkozási felmérések és táplálkozás változtatási programok tervezése, lebonyolítása és értékelése, egyének és közösségek oktatása, képzése a táplálkozás tudatosságának javítása érdekében;

4.  a táplálkozási követelményeknek megfelelő élelmiszerek, táplálék kiegészítők, ételek kifejlesztése és értékelése;

5. táplálkozási kutatások végzése és az eredmények közzététele tudományos konferenciákon.

Jellemző munkakörök:

  • Dietetikus tanácsadó, oktató

  • Élelmezési tanácsadó

  • Élelmezési üzemvezető dietetikus
  • Élelmezésprogramozó
  • Élelmezésszervező
  • Élelmezésvezető
  • Élelmezési menedzser
  • Laktációs szaktanácsadó
  • Táplálkozási és dietetikai szaktanácsadó
  • Táplálkozási tanácsadó
  • Táplálkozáskutató
  • Terápiás dietetikus

Figyelem!

Ha a szakemberek garmadája sem garancia az ehető ételek elkészítésére, akkor büntető szankciókkal kell kényszeríteni az gyermekétkeztetés szereplőit a minőségi munkára.

Ha a gyermekétkeztetéssel megbízott főzőkonyhán olyan rosszul főznek, hogy a gyermekek nem eszik meg az ételeiket, akkor az óvodai, iskolai  étkeztetést biztosító helyi önkormányzatot, illetve az óvoda, iskola, kollégium fenntartóját felelőségre kell vonni!

Az étkeztetési rendelet magyarázata

A gyermekétkeztetés költségvetési támogatása

 
Térítésmentes és kedvezéményes gyermek étkeztetés

Diétás étkeztetés

Az óvodai, iskolai étkeztetés hatósági vizsgálata

Tanulók nyári étkeztetése (vagy éheztetése?)

Gyermekétkeztetés költségvetési támogatása 2015.

Az étkeztetési rendelet magyarázata

Sótlan gyermekétkeztetés

Tiltott élelmiszerek a gyermekétkeztetésben

Szülői igények a gyermekétkeztetésben

Szülői kérdőív a gyermekétkeztetésről

Szakmai felelősség a "rosszízű" gyermekétkeztetésért


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum