Állami iskolafenntartás 2017.

Szakgimnázium (új)

Szakközépiskola (új)

Gyakorlati képzés 2017

Tanulószerződés

Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

Tanulók védelme a szakképzésben

ÖSZTÖNDÍJ a szakképző iskolákban

GAZDASÁGI KAMARA szerepe a szakképzésben

Beszámoltató rendszerű szakképzés

Közösségi szolgálat

Erkölcstan vagy Etika 2017-2018.

PISA vizsgálattról szülőknek

PEDAGÓGUS SZAKMA vagy HIVATÁS

Tanfelügyelet

Pedagógus Etikai Kódex 2017.

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

   

Főmenü: Iskolai szünetek (VAKÁCIÓ)

A tanulók nyári táboroztatása

Véget ért a tanév. Kb. 1,2 millió iskolás tanuló számára megkezdődött a 10 hetes (54 munkanap) szünet a VAKÁCIÓ.

A nyári tanítási szünetben több százezer gyermek van egyedül a lakásban vagy cselleng az utcákon (kulcsos gyermekek), mert szüleik dolgoznak és nincsenek olyan rokonok, nagyszülők, szomszédok, akik vigyázzanak rájuk. Növekszik az utcai és otthoni gyermekbalesetek száma. Tragikus módon emelkedik ilyenkor az „eltűnt” gyermekek száma is.

Sok gyermek ráadásul éhezik is, mert a nyári szünetben nem működik az iskolai étkeztetés. Az állami iskolafenntartó központ (KLIK) csak ügyeletet tart az általa fenntartott iskolákban. A tanulók nyári napközbeni felügyelete és az iskolai gyermekétkeztetés a helyi önkormányzatok feladata.

Az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre jogosult kb. 700 ezer szülő nem tudja ellátni gyermekét, hiszen nyáron sem kap több fizetést. Természetesen azok az ingyenességre nem jogosult tanulóknak is hiányzik az iskolai étkeztetés, akiknek szülei dolgoznak és munkahelyi elfoglaltságuk miatt nem tudják ellátni és kénytelenek magukra hagyni gyermeküket.

A tanulók nyári napközbeni ellátása, nevelése, foglalkoztatása, étkeztetése a helyi önkormányzatok feladata.

Gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény 41. § (1) bekezdése szerint: „A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük – ideértve a gyermekgondozási díj folyósítása melletti munkavégzést is – ,munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.

A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik.

A települési önkormányzatok költségvetésében, a megtakarítások miatt egyre kevesebb összeg szerepel a tanulók napközbeni ellátására. Áthárítják a tanulók kötelező nyári napközbeni ellátásának költségeit a szülőkre, fizessék ki „magántáborok” térítési díjait, ha biztonságban akarják tudni gyermeküket egy-két hétig.

A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a gyermekek nyári felügyelete, nevelése, étkeztetése fontos köznevelési, gyermekvédelmi és foglalkoztatáspolitikai kérdés, amit illene megoldani.

Figyelem!

A helyi lakos szülők felelőssége, hogy figyelemmel kísérjék, hogy a települési önkormányzat milyen színvonalon szervezi meg a gyermekek napközbeni ellátását, ha egyáltalán szervez ilyen foglalkozásokat.

A gyermek napközbeni elltásáról itt találhatnak bővebb tájékoztatást!

A gyermek napközbeni ellátásának igénybevétele önkéntes, ezért kérvényezni kell!

(Az őszi, téli, tavaszi szünetekben a tanulók felügyeletének ellátása és étkeztetése az iskola feladata.)

Hol tartózkodik, és hol étkezik az a többszázezer tanuló a nyári szünetben, akiknek felügyeletét és ellátását a szülők nem tudják megoldani?

Az oktatáspolitika szerint, ha a szülő nem tudja megoldani gyermeke ellátását a nyári szünetben személyesen, akkor küldje nyári táborba.

Figyelem!

Nem hivatalos felmérések szerint a tanulók 20-25 százaléka vesz részt vállalkozás alapon működő un. gyermek és ifjúsági táboroztatásban. A táborozásnak nevezet üdülés ideje 1-2 hét, tehát a szünidő többi napján a szülőknek kell gondoskodni gyermekükről, ha tudnak.

Jelenleg kb. 250-300 ezer gyermek folyamatos vagy időszakos napközbeni ellátásáról a helyi önkormányzatok gondoskodnak,

Ugyanakkor 850-900 000 tanuló állami gondoskodás és közétkeztetés nélkül marad a nyári szünetben.

Az un.  „nyári táborok” sikerességének folyamatos szemfényvesztő hangoztatása az oktatáspolitika részéről jó reklám a vállalkozási alapon működtetett gyermek és ifjúsági táboroknak. Egyben jó ürügy a nyári napközis táborok szervezése alól kibúvó települési önkormányzatok számára, hiszen a szülők válogathatnak a fizetős táborok között - mondják.

A tanuló ifjúság táboroztatása a 12/1991. évi hatályos NM rendelet szerint

A táborozás feltételeit meghatározó jogszabály alkalmazásában tanuló ifjúság alatt a 6-18 éves korosztályt kell érteni.

A táboron régebben valamilyen sátrakból, barakkokból álló „alacsony komfortú”, önellátó telepet, katonai tábort, úttörőtábort, cserkésztábort, mozgó tábort, állótábor, tanyázást, építőtábort, stb. gondoltunk.

Jelenleg a „táborozás” szó alatt a gyermekek nyári üdültetését értjük, a gyermek napközbeni ellátásának keretében szervezett szálláshely nélküli önkormányzati táboroktól kezdve, a heti több tízezer forintért meghirdetett luxus táborokig.

Figyelem!

Az ingyenes reggeltől estig működő önkormányzati „napközis tábor” fogalma kikerült a gyermekvédelmi törvényből, csak emléke él a köztudatban.

Nonprofit (önkormányzati) és a profitorientált táboroztatás

Jogszabály értelmében a táboroztatás folyhat gyermek napközbeni ellátásának keretében, amely kötelező önkormányzati feladat és üzleti célú kereskedelmi vállalkozás alapján, magánszálláshelyeken. (12/1991. NM rendelet)

1.  Az önkormányzati táborok napközbeni ellátást biztosító, szálláshellyel nem rendelkező közösségi célú létesítmények, amelyek csak a tanév vége és a következő tanév kezdete között működnek tartósan, és ahol a tanuló ifjúság szervezett, foglalkoztatása történik.

A napközbeni ellátás keretében az étkezési térítési díj mellett 2013. óta  személyi térítési díjat is kell fizetni.  

Figyelem!

A gyermek napközbeni ellátásának igénybevétele önkéntes, ezért a szülőknek kell kérelmezni a jegyzőnél minél előbb!

A gyermek napközbeni ellátásáról itt találnak bővebb információt

2.  A kereskedelmi és magánszálláshelyeken szervezett un. gyermektáborok, amelyekben a tanuló ifjúság fizetőképes képviselőinek üdültetése, táboroztatása történik.

Újabban. az iskolarendszerű oktatásban részt vevő gyermek- és ifjúsági korosztály a turizmusipar üzleti szereplőjévé (fogyasztójává) lépett elő. Az un gyermektáboroztatás profitorientált üzleti vállalkozás, amely elvileg luxusszolgáltatást ígér, heti 20, 30, 50, 100 ezer forintért. A szülők minden áldozatott meghoznak gyermekeik nyári pihenésért, de csak a gyermekek 20-25 százaléka juthat ilyen szolgáltatáshoz.

A vállalkozásalapon folyó gyermektáboroztatás a vendéglátás egyik legális formája, amelyeket a különböző rendeletek pontosan szabályoznak.

Szülői nyilatkozat a gyermek egészségi alkalmasságáról

A táborozásban csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas!

A gyermek szülője (törvényes képviselője), a táborozást megelőző négy napon belül kiállított nyilatkozattal igazolja a táborozásban részt vevő gyermek megfelelő egészségi állapotát a táborozás megkezdése előtt. A nyilatkozathoz szükséges nyomtatványt – a táborozáshoz szükséges egyéb iratokkal együtt – a táborozás szervezője adja át kitöltés céljából.

Az iratokat a táborozás szervezőjéhez – az általa megállapított határidőig – kell visszajuttatni. A nyilatkozatot legkésőbb a táborozás megkezdésekor a táborozás szervezőjének kell átadni. A nyilatkozatot a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.

Figyelem!

Jogszabály értelmében nincs szükség többé külön orvosi igazolásra a gyerekek táboroztatásához.

(Néhány évvel ezelőtt a nyári táborozásokat óriási felháborodás kísérte, miután egyes házi gyermekorvosok elkezdték betartani a finanszírozásukról szóló jogszabályt és pénzt kértek a táborozáshoz akkor még szükséges orvosi igazolásért. Ezt a tevékenységet az egészségbiztosító csak az iskolaorvosoknak finanszírozta. Az iskolaorvosok viszont nem rendeltek nyáron.

Így volt olyan orvos, aki kiadta ingyen a körzetében az ilyen igazolást, de előfordult, hogy valaki két-három ezret, míg mások 6 ezret is fölszámoltak a szülőknek gyerekenként ezért a papírért.)

Egészségügyi ellátás a magántáborokban

A 300 főnél nagyobb létszámú magánszálláshelyek egészségügyi ellátását a tábor területén lakó orvossal kell biztosítani.

Amennyiben a tábor nem rendelkezik saját orvossal, vagy oxyológiai tanfolyamot végzett orvostanhallgatóval, a tábor egészségügyi ellátását a lakosság alapellátását végző orvossal kell biztosítani.

A szervezőknek a táborvezetőket írásban kell arról tájékoztatni, hogy — szükség esetén a nap bármely szakában — hol biztosítható a táborozók orvosi ellátása.

A táborokban biztosítani kell a létszámnak megfelelő elsősegélynyújtó felszerelést és kiképzett elsősegélynyújtó jelenlétét a táborozás teljes időtartama alatt.

A betegek elkülönítésére betegszobát (elkülönített helyiséget) kell kialakítani.

A táborozás közegészségügyi feltételei a 12/1991. NM rendelet értelmében

1.  Az üdülőkben és a táborokban biztosítani kell a táborozók szabadtéri mozgásának (sportolásának) lehetőségét.

A magán táborokban a fentieken túl az egy vagy két személyes sátrakból álló tábor kivételével a hálóhelyiségeket úgy kell kialakítani, hogy egy főre 3 m2 – sátortábor esetén legalább 2 m2 – alapterület jusson. A matracokat nem szabad közvetlenül a földre helyezni. A matracot, paplant, plédet és a párnát a szolgáltató szükség szerinti gyakorisággal, de legalább évente köteles tisztíttatni.

2.  Az egész évben működő, továbbá a nagy létszámú (300 férőhely feletti) időszakosan működő üdülőket és táborokat teljes közművesítéssel kell ellátni.

A kisebb létszámú táborozás során gondoskodni kell az ivóvíz minőségű víz biztosításáról, valamint a csapadék és a keletkező szennyvíz elhelyezéséről. Az ivóvíz minőségű vizet a vándortábor jellegű táboroztatás során is biztosítani kell.

3.  A táborban a táborozók számára legalább egy illemhelyet és kézmosási lehetőséget kell kialakítani. Ezek számát minden 20 férőhely után egy illemhellyel és kézmosási lehetőséggel kell bővíteni. A táborban a mosakodási lehetőséget is biztosítani kell.

Magántáborokban a fentieken túl 5 férőhelyre egy mosdó (kifolyó) vagy mosdótál, közművesített területen 10 férőhelyre egy zuhanyozó szükséges. A táborozás során hetenként legalább három alkalommal kell melegvizes mosakodási és zuhanyozási lehetőséget biztosítani.

4.  Konyhát az üdülő vagy tábor területén is a vonatkozó előírások szerint lehet csak létesíteni. Kisebb létszámú táborozás (pl. sátortábor, vándortábor) esetén a konyha ponyvatetős is lehet, de az alapvető higiénés előírásokat ilyen esetben is be kell tartani.

Biztosítani kell az élelmiszerek hűtött tárolását, ennek hiányában csak tartósított élelmiszert vagy az elkészítést közvetlenül megelőzően vásárolt nyersanyagot szabad felhasználni. Ételmaradékot tárolni tilos.

5.  A táborozás során gondoskodni kell a helyiségek rendszeres és hatékony takarításáról, továbbá a hulladék megfelelő tárolásáról és rendszeres elszállításáról. Biztosítani kell továbbá az egészségére káros rovarok és rágcsálók irtását, ezt azonban úgy kell megszervezni, hogy a táborozók egészségét, valamint a környező élővilágot az irtás ne veszélyeztethesse.

A nyári táborozás központi nyilvántartása

A táborozást szervezők — a táborozás helyének és időpontjának, valamint a táborozásban részt vevők számának megjelölésével — a tervezett tábor, illetve üdülő megnyitása előtt legalább 6 héttel értesítik a tábor helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: járási népegészségügyi intézet).

Önkormányzati táborok bejelentése

A gyermek napközbeni ellátásának keretében szervezett táborok esetében a tábort szervezők – a tábor helyének és időpontjának, valamint a résztvevők számának megjelölésével – kötelesek bejelenteni a tábort a tervezett megnyitása előtt 6 héttel a tábor helye szerint illetékes járási népegészségügyi intézetnek.

Vándortábor bejelentése

Ha a táborozás vándortábor jellegű és az útvonal

a) egy megyén belül több járási népegészségügyi intézet területi illetékességét érinti, a szervezőknek a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv),

b) több megye (a főváros) területét érinti, a szervezőknek a kiindulási pont szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet

kell értesíteniük.

A tábor helyének kijelölésénél, továbbá a tábor üzemeltetése során biztosítani kell a környezet- és természetvédelmi rendelkezések érvényre juttatását.

Figyelem!

A tanuló ifjúság nyári napközbeni ellátása a települési önkormányzat feladata, az iskolafenntartókat, közöttük az állami iskolafenntartó központot (KLIK), illetve a tankerületi igazgatóságokat nem terheli a gyermekek nyári felügyeletének biztosítása.

A szülőkön múlik, hogy megköveteljék a törvényben előírt gyermekvédelmi közszolgáltatást!

Az állami fenntartású iskolák többségének működtetője a helyi önkormányzat, a működtetőn múlik, hogy a nyári tanítási szünetben nyitva tartja az iskolákat, és ott szervezi meg a tanulók nyári napközbeni ellátását, felügyeletét, napi foglalkoztatását, étkeztetését.

Tanácsok a „táboroztatást” igénybe vevő szülőknek

A szülői felügyelet átadása és a táboroztató felelőssége

A tábor szolgáltatásainak listáját és szülői felügyelet átadását és átvételét kétoldalú szerződésben kell rögzíteni.

Amikor a szülő jelentkezik a táborba nemcsak azt kezdeményezi, hogy gyermeke számára biztosítsák a szükséges szolgáltatásokat, hanem azt is, hogy ellássák a felügyeletét.

A tábor tulajdonosának feladata a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről történő gondoskodás a tábor területére történő belépéstől a tábor jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a táboron kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt.

Ha gyermeket valamilyen baleset vagy más sérelem éri, a szülőnek joga és kötelessége megvizsgálni, hogy táboroztató hogyan és milyen minőségben teljesíti gondozói jogviszonyából eredő kötelezettségeit.

A gyermekek tulajdonságainak és szokásainak rögzítése a szerződésben

Szülői jellemzés:

Vízparti táborok esetén nagyon fontos, annak rögzítése, hogy a gyermek tud-e úszni és mennyire;

Írásban kell közölni, hogy szed-e állandó jelleggel valamilyen gyógyszert;

Allergiás- e valamire;

Vannak-e olyan élelmiszerek, ételek-italok, amelyek egészségügyileg tiltva vannak szánára;

Nehezen illeszkedik be a közösségbe;

Fizikailag gyenge, lassúbb az átlagnál;

Dohányzik (esetleg szülői engedéllyel);

Vegetáriánus;

Stb.

A szülő megteheti, hogy orvos igazolással támasztja alá, ha a gyermeknek olyan egészségügyi problémája van, ami különleges gondozást igényel, pl. allergiás, nem fogyaszthat egyes élelmiszereket, állandó gyógyszere van.

Figyelem!

A szülő csak akkor tudja érvényesíteni a szolgáltatások hiánya vagy rossz minősége miatt vagy a kiskorú gyermeke felügyeletének esetleges elmulasztása miatti kártérítési igényét, ha hivatalos szerződésre tud hivatkozni.

Baleset veszély, baleseti oktatás.

A táborvezetés felelőssége tehát kiterjed a gyermekek biztonságára a gyermekbalesetek megelőzésére is. Sajnos előfordulhat kisebb-nagyobb baleset, esetleg tragédia is táborozás közben.

Egyértelmű, hogy minden részt vevőt igazolható módon balesetoktatásban kell részesíteni, és minden bekövetkezett eseményről jegyzőkönyvet kell felvenni, és a működési engedélyt kiadó helyi önkormányzat jegyzőjéhez el kell küldeni. Az esetleges balesetről a szülőt azonnal értesíteni kell!

Amennyiben azt a tábor jellege indokolja (pl. építőtábor vagy mezőgazdasági tábor) a táborvezetés kérheti, hogy orvos igazolja a táborozó fizikai munkára való alkalmasságát is.

Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás

Magyarország területén állandó lakóhellyel rendelkező minden magyar állampolgár 3. életéve betöltésének napjától, 18. életéve betöltésének napjáig baleset-biztosításban részesül.

A baleset-biztosítás díja a Magyar Államot terheli, és azt a szerződésben meghatározott módon fizeti meg a biztosítónak. Tehát szülőknek nem kell fizetni érte.

Általános gyermek- és ifjúsági baleset-biztosítási jogviszony az érintett biztosított tekintetében azon a napon jön létre, amelyen a biztosított a 3. életévét betölti, és azon a napon szűnik meg, amelyen az a 18. életévét betöltötte. Tehát nem kell szerződést kötni!

Az Általános gyermek- és ifjúsági biztosítás a nap 24 órájában érvényes és független a baleset helyszínétől.

A kártérítés összegét ki kell fizetni az otthon, az utcán, az óvodában, iskolában, kirándulás közben, nyaraláskor, bel- és külföldön bekövetkezett balesetekre egyaránt.

Figyelem!

Az ingyenes baleset-biztosítás független a nevelési, oktatási intézménytől (óvodától, iskolától, kollégiumtól)!

Akár jár iskolába a gyermek, akár nem, 18 éves korig biztosított. (Ezért ifjúsági és nem tanulói baleset-biztosítás.)

Az általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosításról itt találnak bővebb információt! 

 
Őszi, téli, tavaszi szünet problémái

Nyári tábor

Nyári szünet lerövidítése

Óraközi szünet

Szülői levél az őszi szünetről

Nyári szünet 2017.


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum