Állami iskolafenntartás 2017.

Szakgimnázium (új)

Szakközépiskola (új)

Gyakorlati képzés 2017

Tanulószerződés

Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

Tanulók védelme a szakképzésben

ÖSZTÖNDÍJ a szakképző iskolákban

GAZDASÁGI KAMARA szerepe a szakképzésben

Beszámoltató rendszerű szakképzés

Közösségi szolgálat

Erkölcstan vagy Etika 2017-2018.

PISA vizsgálattról szülőknek

PEDAGÓGUS SZAKMA vagy HIVATÁS

Tanfelügyelet

Pedagógus Etikai Kódex 2017.

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

Nyitólap: Állami iskolafenntartás 2017.

Mit vártak hiába és mit várnak a szülők az állami fenntartású iskolától?

Az önkormányzati fenntartású iskolák 2013. január 1-jétől beolvadtak a Klebelsberg állami intézményfenntartó központba. Befejeződött a nagy munka, nincs visszaút!

Bocsánat, de van!

A települési önkormányzatok visszavehetik iskolájukat a KLIK-től, ha úgy látják, hogy a helyi lakosok gyermekei nem kapják meg megfelelő köznevelési szolgáltatásokat ellátást az állami iskolafenntartótól.  

Az oktatásirányítás sikeresen befejezte az önkormányzati iskolák átvételét, most már csak meg kellene valósítani jól finanszírozott, törvényesen és etikusan működő állami iskolát, ahol a gyermekeik neveléséért, oktatásért elsősorban felelős szülők partnereknek tekinthetik a közfeladatot ellátó pedagógusokat, és amivel megnyerhető 2-2,5 millió szülő támogatása.

Az oktatásirányítók azt mondták, hogy a szülők észre sem fogják venni, hogy gyermekeik már nem önkormányzati fenntartási iskolába járnak.

HÁT AZ A NAGY BAJ, HOGY EZ AZ ÍGÉRET BEVÁLT!

A szülők kikerültek az önkormányzati iskolafenntartás hatalmi csapdájából, ahol előfordulhatott, hogy a polgármester felesége/férje/rokona volt az iskolaigazgató, és úgy terrorizálhatták a helyi lakos szülőket, hogy az iskola túszul ejtette gyermekeiket, ha nem rájuk szavaztak. Az ön kormányzati fenntartású iskolákban szülőkkel fizettették meg a karbantartási költségeket, a taneszközöket, a dologi kiadásokat (kréta, másoló papír, WC papír, ellenőrző könyv, stb.) vagy elspórolták azokat. A pedagógiai programba előírt tanulmányi kirándulás, úszásoktatás, erdei iskola, múzeumlátogatás költségeit áthárították a szülőkre vagy eleve kivették a pedagógiai programokból ezeket az ingyenes köznevelési szolgáltatásokat. (Országos szülői panaszok alapján)

Szülői nézőpontból az egész állami fenntartásnak az lenne a lényege, hogy 2013. január 1-jétől szinte „varázsütésre” megszűnik az iskolák törvénysértő tevékenysége, az igazgatók, pedagógusok jogszabályellenes pénzbeszedő tevékenysége, mert a KLIK felülről nyitott költségvetése biztosítja a minőségi oktatás anyagi feltételei és már nem lehet hivatkozni pénzhiányra.

Hát ez nem jött be!

A nagy szerkezeti, szervezeti átalakításokat, és a tartalmi szabályozás változásait nem érzékelik a szülők és a tanulók. Sőt!

Az állami fenntartó (KLIK) folytatja az önkormányzati fenntartó által elkövetett törvénysértéseket, és a költségvetési megszorításra hivatkozva elspórolják a köznevelés szolgáltatások biztosításához szükséges pedagógus létszámot és az előírt dologi kiadások fedezetére szánt pénzeszközöket.

  • Az állami iskolák finanszírozási nehézségekre hivatkozva, továbbra is szedik a pénzeket a szülőktől, nem történt meg indokolatlan anyagi követelések befagyasztása, és szankcionálása.

  • Nem emelkedett az oktatás színvonala. Évenként 250 000 tanulót buktatnak meg az állami iskolák, 50 000 gyermek kényszerül évfolyamismétlésre.

  • Növekedett a lemorzsolódó tanulók száma. Folytatódik a tanulók illegális fegyelmezése, a tankötelezettségüket teljesítő 16 éven felüli tanulók eltávolítása az iskolákból.

  • Az állami fenntartású iskolákban folytatódik a tankönyvmizéria, a tanulóktól év végén visszaveszik a tankönyveket, ráfizetést kérnek az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaktól, ha megrongálódik a tankönyv, elveszik vagy ellopják, akkor kiskereskedelmi áron kell megvennie a tanulónak, stb.

  • Tovább csökkentették a köznevelési szolgáltatások ellátásához szükséges pedagógus létszámot.

  • Az iskolák továbbra is olyan megtanulhatatlan mennyiségű ismeretanyag megtanulását követelik meg a tanulóktól, amire nincs szükségük a felnőtt életben.

Ha a szülők azt akarják, hogy eredményes legyen az állami iskolafenntartás, akkor nem tüntetnek, nem tiltakoznak, hanem megismerik és megkövetelik az oktatási rendszabályokat betartatását az iskolákban. Ez a társadalmi kontroll

Figyelem!

Szülői panaszok alapján - petíció formában - összeállítottunk egy rövid listát azokról az iskolai tevékenységekről (beidegződésekről, szokásokról), amelyek több mint egy évtizede egyre súlyosabban nehezednek az iskolahasználó szülőkre és tanulókra.

A petíció tartalmaz néhány olyan pontot, amelyeknek megvalósításához néhány jogszabályt is módosítani kell.

Szülői petíció

Állami garanciát kérünk a törvényesség betartására.

Azt várjuk, hogy az iskolában 100 százalékosan betartják az ENSZ gyermekjogi egyezmény előírásait, a mindenkori hatályos oktatási rendszabályokat és az iskolák belső szabályzatainak előírásait.

Állami garanciát kérünk a szakmai színvonal biztosítására

Azt várjuk, hogy az állami fenntartású iskolákban jól fizetett, magas hivatástudattal rendelkező, kipihent, türelmes pedagógusok nevelik a gyermekeket, és megpróbálják megtanítani a kerettantervekben előírt megtaníthatatlan mennyiségű tananyagot.

Állami garanciát kérünk a köznevelés ingyenességre.

Az állami fenntartású iskolákban az ebédpénzen kívül semmilyen térítési díjat nem lehet szedni, az érettségi vizsgáért, a javítóvizsgáért, a pótló vizsgáért, független vizsgáért sem ameddig a tanuló iskolába járhat (25 éves koráig).

Csak olyan kötelező felszereléseket, tanszereket vetetnek meg a szülőkkel, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az adott tantárgy oktatásánál.

Nem lehet ráfizetést kérni az ingyenes tankönyvcsomagra.

Az ingyenes tankönyvellátásra jogosultaknak vissza kell adni azt az összeget, amelyet az állami fenntartású iskolák ráfizetés címén kiköveteltek tőlük szeptemberben (minimum 1 milliárd forint).

Nem a szülőkkel kell megfizetetni a dolgi kiadásokat.

Be kell vezetni az részletező iskolai költségvetést. Miden iskolának legyen olyan kötelező költségkimutatása (költségvetése), amelyben ellenőrizhető módon tételesen és számszerűen meg lesz határozva, hogy milyen kiadásokra, mennyi pénzt kap az iskola, pl. másolópapírra, „krétára” tisztálkodó eszközökre, a kötelező iskolai dokumentumokra, pl. az ellenőrző könyveket az iskolának kell megvenni, nem a szülőknek.

Állami garanciát kérünk az iskolai protekció és korrupció megszüntetésére.

Meg kell szüntetni a protekcióra alkalmat adó szóbeli felvételi vizsgák, felvételi elbeszélgetést intézményét. Az osztályozó naplót naponta le kell zárni. Az osztályzás és a buktatás nem lehet fegyelmező eszköz. A családi pótlék elvonásával járó igazolatlan órákat az iskolának kell bizonyítani.

Meg kell szüntetni az osztálypénz intézményét, az ajándékozást, az állami iskolák alapítványi pénzköveteléseit és minden más iskolai pénzkövetelést, hogy a tanulók ne tekintsék példának ezeket a jogtalan pénzügyi manővereket, ami tanévenként kb. 10 milliárd forint kiadást jelent a családoknak.

A pedagógusok határidőre megkapták a fizetésüket, de a tanulószerződéses szakiskolai tanulók késve kapják meg az ösztöndíjukat, tanulószerződéses tanulók közül sokan egyáltalán nem kapják meg a kötelező pénzbeli és természetbeni juttatásokat!

A 16 éven felüli tanulókat nem lehet eltávolítani az iskolából mert csúnyán néznek, vagy fizetési hátralékuk van. A tanulói jogviszonyt csak fegyelmi eljárás keretében lehet megszüntetni, ha bizonyítást nyert a súlyos fegyelmi vétség.

Fel kell számolni az oktatásban dúló feketegazdaságot.

Meg kell szűntetni az árnyékoktatást, a középiskolában folyó pénzdíjas érettségi felkészítő tanfolyamokat, a számla nélkül adott különórákat. Évi 35 - 40 milliárd forint szülői kiadás.

Azt várjuk, hogy az állami fenntartású általános iskolák első évfolyamán megtanítják a gyermekeket írni, olvasni, számolni, nem kell magántanárt fogadni melléjük. Ha az óvodában iskolaéretté nyilvánított kisgyermekeket az iskola nem tanítja meg írni, olvasni, számolni, az első évfolyamon, akkor az iskolát felelősségre kell vonni.

Azt várjuk, hogy lesz hatékony nyelvoktatás, a nyelvi érettségi vizsga egyenértékű lesz a nyelvvizsgával, a tanulóknak nem kell külön nyelviskolába járni.  Ha a középiskola nem készíti fel a tanulókat egy idegen nyelvből a középfokú nyelvvizsgára, akkor az iskolát felelősségre kell vonni.

Azt várjuk, hogy működni fog az iskolai demokrácia, a társadalmi kontroll

Lesz tanfelügyelő és szakfelügyelő hálózat, de a legolcsóbb ellenőrzési forma a javaslattevő, véleményezési, és egyetértési jogosítványokkal rendelkező tanuló és szülői közösségek által létrehozott és működtetett Diákönkormányzat és a Szülői Szervezet valamint az újonnan bevezetett Intézményi Tanács  

Diákönkormányzat, Szülői Szervezet, és Intézményi Tanács nélkül iskola nem működhet törvényesen, mivel a szülői- és tanulói közösségek és az oktatásban érdekelt helyi képviseletek egyetértése és véleményének kikérése nélkül az iskola nem hozhat érdemi döntéseket!  

Szülői és tanulói befolyás nélkül az iskola merev didaktikai központá válik!

Jogorvoslati lehetőségek biztosítása

A szülők és a tanulók és közösségeik számára biztosítani kell a jogorvoslati utat, ha jogsérelem vagy érdek sérelem éri őket, ne kelljen másodfokon a Bíróságra menni igazukért, mert fizetni kell érte.

Reméljük, hogy a szülők el tudnak majd igazodni azoknak a hivataloknak az útvesztőjében, (megyeközponti-, járási tankerületi igazgatóságok, kormányhivatalok, oktatási hivatal, minisztériumok, a működtető önkormányzatok, bíróság, stb.) amelyeknek befolyásuk lesz az állami iskolákban a tanulók és a szülők életére.

És így tovább reggelig! Erről szól az egész MSZOE weblap.

 
Szülői Szervezet az iskolában, óvodában

SZÜLŐPOLITIKA

Szülői jogok, SZÜLŐI STÁTUSZ

Tanulói jogok, tanulói státus

Iskolai, óvodai erőszak

Házirend 2017.

Óvoda 2017-2018.

Érettségi vizsga 2017.

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS (KIFIR) 2017.

Beiratkozás az általános iskola első évfolyamra 2017.

Tájékoztatási kötelezettség Adatvédelem

Táborozás 2017.

Iskolai szünetek (VAKÁCIÓ)

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET TEMATIKÁJA

UTAZÁS iskolába, óvodába 2017.

Tanulói biztosítások

Ingyenesség a köznevelésben (OSZTÁLYPÉNZ, TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS)

ISKOLÁZTATÁSI TÁMOGATÁSOK 2016.

Kiskorú tanulók FELÜGYELETE

Iskolai hiányzások (igazolatlan óra)

ÁLTALÁNOS ISKOLA

TANKÖTELEZETTSÉG 2017-2018.

Értékelés, minősítés (osztályzás), JAVÍTÓVIZSGA

Gyermekvédelem (napközbeni ellátás)

GYERMEKÉTKEZTETÉS az iskolában, óvodában

Különórák (árnyékoktatás)

Testnevelés mindennap 2017.

TANKÖNYV 2017.

Érettségi vizsga

JOGORVOSLAT a KÖZNEVELÉSBEN


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum