Állami iskolafenntartás 2017.

Szakgimnázium (új)

Szakközépiskola (új)

Gyakorlati képzés

Tanulószerződés

Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

ÖSZTÖNDÍJ a szakképző iskolákban

GAZDASÁGI KAMARA szerepe a szakképzésben

Beszámoltató rendszerű szakképzés

Közösségi szolgálat

Erkölcstan vagy Etika 2017-2018.

PISA vizsgálattról szülőknek

PEDAGÓGUS SZAKMA vagy HIVATÁS

Tanfelügyelet

Pedagógus Etikai Kódex 2017.

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

 

Főmenü: Étkeztetés az iskolában, óvodában

Az állami fenntartású iskolákba járó tanulók nyári étkeztetése (vagy éheztetése?)

(A nyári szünet 54 munkanap)

A tanuló joga az iskolai étkeztetés igénybe vétele

A nemzeti köznevelésről szó 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 46. § (3) bekezdése szerint:

A gyermeknek, a tanulónak joga, hogy a nevelési és a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák, óvodai életrendjét, iskolai tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki,”

Magyarországon 1,2 millió gyermek jár iskolába. A tanulók 82 %-a veszi igénybe az iskolai étkeztetést . A tanulók 60 %-a mintegy 720 000 rászoruló tanuló részesül ingyenes vagy kedvezményes iskolai gyermekétkeztetésben.

480 000 tanuló vagy kifizeti a 100 %-os személyi térítési díjat vagy nem vesz részt az iskolai gyermekétkeztetésben.

A gyermekétkeztetés minimum összege napi 500 Ft/tanuló, a nyári szünet 54 munkanapból áll, vagyis egy tanuló nyári étkeztetése min. 27 000 forintba kerülhet.

720 000 rászoruló tanuló esetén 19,440 milliárd forintot költségvetési támogatást kell biztosítani a nyári étkeztetésükre.

Ugyanakkor a tanulók nyári étkeztetése 2015. tanévben az állam mindössze 3 milliárd forintot költött gyermekétkeztetésre az un. Gyermekszegénység elleni program keretében.

3 milliárd forintból 142 000 rászoruló gyermek ingyenes étkeztetését biztosították a nyári szünetben a pályázatott elnyert települési önkormányzatok.

Figyelem!

Sajnos 578 000 fő (720 000-142 000) ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésre jogosult rászoruló tanuló nem jutott hozzá a napi egyszeri meleg étkeztetéshez sem a nyári szünetben.

A gyermekétkeztetés kötött felhasználású költségvetési támogatása

Az állami fenntartású iskolákban a gyermekétkeztetés étkeztetés annak a települési önkormányzatnak a kötelező feladata, amelyik az adott iskolát működteti.

A nem állami, nem önkormányzati iskolákban (egyházi és magániskolákban) az étkeztetés biztosítása az iskolafenntartók feladata.

Az éves költségvetési törvényben kell meghatározni annak a támogatásnak az összegét, amelyet a fenntartó vagy a települési önkormányzat kap a gyermekek kedvezményes étkeztetésének megszervezéséhez, figyelembe véve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott normatív kedvezményeket. [Nkt. 89. § (4)]

A költségvetési törvény szerint:

„A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz.”

A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK GYERMEKÉTKEZTETÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény szerint

ELŐIRÁNYZAT:

61 080,0 millió forint, azaz 61 milliárd 80 millió forint

A támogatás kizárólag az étkeztetés teljes önköltségére (annak megszervezésével összefüggő valamennyi költségre, ideértve a felhalmozási jellegű kiadásokat is) számolható el,

Figyelem!

A központi költségvetésről szóló törvény szerint: „A nyári szünidőben szervezett napközi ellátáshoz (üdültetéshez, táboroztatáshoz, egyéb szabadidős programhoz) kapcsolódóan biztosított szervezett étkeztetésben részt vevők létszáma az fenti kötött felhasználású támogatás (61,08 MD) a számításokban nem vehető figyelembe.”

Mit esznek nyáron a rászoruló tanulók, ha a központi támogatást nem ehetik meg? Na, mit?

Az ősz, téli, tavaszi iskolai szünetekre nem vonatkozik  a költségvetési törvény tiltó rendelkezése, még sem adnak enni a tanulóknak.

Az étkezési napok száma a köznevelési intézményekben

Az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók 2015. évi becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető.

Az étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított.

A költségvetési törvény szerint az étkezésben részt vevők naptári évre, naponként összesített éves létszámát el kell osztani óvodai étkeztetés esetén 220 nappal, kollégiumi, externátusi étkeztetés esetén 200 nappal, iskolai étkeztetés esetén 185 nappal.

Kérdés az, hogy hol és mit esznek az ingyenes étkeztetésre jogosult iskolába járó tanulók a nyári szünetben, ha az államilag finanszírozott étkeztetési napok száma az 184?

Tanulók étkeztetése (éheztetése) a nyári iskolai szünetben

A 2014-2015. tanév az utolsó tanítás napja június 15. (hétfő) volt, amikor még biztosított volt a tanulók számára az iskolai étkeztetés. Másnap 16-án (kedden) már nem működött az iskolai menza, vagyis megszűnt a gyermekétkeztetés az állami fenntartású iskolákban.  Egyik napról a másikra étkeztetés nélkül maradt többszázezer rászoruló gyermek.  Érthető ez a tényállás?

Többszázezer tanuló azért részesült ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben tanév közben, mert a családja rossz anyagi helyzete (alacsony jövedelme) miatt nem tudta biztosítani számára a napi háromszori étkeztetést.

A szociális alapon működtetett gyermekétkeztetés azért lett kitalálva, hogy az óvodába, iskolába járó kollégiumban elhelyezett gyermekek ne éhezzenek, ne menjenek lopni, ne kéregessenek a nyári szünetben, mert az állam gondoskodik róluk.

Mivel a tanulók nyári étkeztetésére a költségvetés nem biztosít kötött felhasználású normatívát, ezért a települési önkormányzatoknak a gyermekek napközbeni ellátására biztosított költségvetési hozzájárulásból és saját forrásból kell megoldani a gyermekek nyári szünidei étkeztetését.

Figyelem!

A nyári szünetben azok a tanulóknak is biztosítani kell az étkeztetést, akik nem jogosultak az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésre, de szüleik munkavégzésük, betegségük vagy más okból nem tudnak gyermekükről gondoskodni napközben.

A gyermekek nyári napközbeni ellátása önkormányzati feladat

A gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő munkarendjéhez igazodik, [Gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI törvény (Gyvt,) 41. § (1)]

A gyermek napközbeni ellátását kérelmezni kell. Bár a szülők többsége nem ismeri ezt a gyermekvédelmi szolgáltatást, az ön kormányzatok pedig elhallgatják (elspórolják a költségvetési támogatást).

A gyermekek nyári napközbeni ellátásáért újabban személyi térítési díjat kell fizetni

A gyermek napközbeni ellátásáról bővebben itt!  

A tanulók tanítási időn kívüli nyári étkeztetése

Amikor az EMMI szociális Államtitkársága rájött a nagy költségvetési hibára (mármint, hogy a nyári étkeztetésre nem lehet felhasználni a fent elemzett költségvetési támogatást), úgy döntöttek, hogy a Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetésre biztosított 3 milliárd forint költségvetési előirányzatot kinevezik szünidei gyermekétkeztetési hozzájárulásnak.

Az előirányzat a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését biztosító települési önkormányzatok feladatellátásának pályázati úton történő támogatására szolgál. Pályázatot az a települési önkormányzat nyújthat be, amely vállalja, hogy a nyári időszakban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára étkeztetést biztosít.

Az illetékesesek sajtóban és a médiumokban többször hivatkoztak arra, hogy a nyári szünetben 142 000 gyermek étkeztetésér biztosították az önkormányzatok. Hangsúlyozták, hogy ezzel megoldódott a rászoruló tanulók nyári étkeztetése.

Mint azt már fentebb leírtuk - sajnos - a 720 000 fő, mínusz 142 000 fő az 578 000 fő ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésre jogosult rászoruló gyermek nem jutott hozzá a napi egyszeri meleg étkeztetéshez sem.

A gyermekétkeztetés minimum összege napi 500 Ft/tanuló, a nyári szünet 54 munkanapból áll, vagyis egy tanuló nyári étkeztetése min. 27 000 forintba kerülhet.

720 000 rászoruló tanuló esetén 19,440 milliárd forintot költségvetési támogatást kell biztosítani a nyári étkeztetésre,

2015-ben 578 000 tanuló maradt étkeztetés nélkül a nyári szünetben!

Nem szép dolog a Gyermekszegénység elleni programoknak nevezni a nyári szünidei gyermekétkeztetésre biztosított 5 milliárd forint költségvetési támogatást, amikor erre a célra 20 milliárd forintot kellene biztosítani.

 

 
Szülői Szervezet az iskolában, óvodában

SZÜLŐPOLITIKA

Szülői jogok, SZÜLŐI STÁTUSZ

Tanulói jogok, tanulói státus

Iskolai, óvodai erőszak

Tanulói szakszervezet

Tanulók védelme a szakképzésben

Házirend 2017.

Óvoda 2017-2018.

Érettségi vizsga 2017.

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS (KIFIR) 2017.

Beiratkozás az általános iskola első évfolyamra 2017.

Tájékoztatási kötelezettség Adatvédelem

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET TEMATIKÁJA

UTAZÁS iskolába, óvodába 2017.

Tanulói biztosítások

Ingyenesség a köznevelésben (OSZTÁLYPÉNZ, TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS)

ISKOLÁZTATÁSI TÁMOGATÁSOK 2016.

Kiskorú tanulók FELÜGYELETE

Iskolai hiányzások (igazolatlan óra)

ÁLTALÁNOS ISKOLA

TANKÖTELEZETTSÉG 2017-2018.

Értékelés, minősítés (osztályzás), JAVÍTÓVIZSGA

Gyermekvédelem (napközbeni ellátás)

GYERMEKÉTKEZTETÉS az iskolában, óvodában

Különórák (árnyékoktatás)

Testnevelés mindennap 2017.

Iskolai szünetek (VAKÁCIÓ)

TANKÖNYV 2017.

Érettségi vizsga

JOGORVOSLAT a KÖZNEVELÉSBEN


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum