Állami iskolafenntartás

Szakgimnázium (új)

Szakközépiskola (új)

Szakképzési Hídprogram

Gyakorlati képzés 2018.

Tanulószerződés

Országos Képzési Jegyzék (OKJ)

Tanulók védelme a szakképzésben

ÖSZTÖNDÍJ a szakképző iskolákban

GAZDASÁGI KAMARA szerepe a szakképzésben

Beszámoltató rendszerű szakképzés

Erkölcstan vagy Etika 2017-2018.

PISA vizsgálattról szülőknek

PEDAGÓGUS SZAKMA vagy HIVATÁS

Tanfelügyelet

Pedagógus Etikai Kódex 2018.

MSZOE működése

 
 
 
Partnereink:

Nyitólap: Óvoda 2018-2019.                                 

Óvodai szülői szervezet gazdálkodása

Csoportpénz illegális beszedése helyett „önkéntes közösségi pénz”

Az Óvodai, iskolai szülői szervezet működését szabályozó alapvető rendelkezések

A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) szerint:

Nkt. 73. § (1) Az óvodában, az iskolában és a kollégiumban a szülők jogaik érvényesítése, kötelességük teljesítése érdekében, az intézmény működését, munkáját érintő kérdésekben véleményezési, javaslattevő joggal rendelkező szülői szervezetet (közösséget) hozhatnak létre.

20/2012. EMMI rendelet szerint:

119. § (2) A szülői szervezet, közösség

a) saját működési rendjéről, munkatervének elfogadásáról,

b) tisztségviselőinek megválasztásáról szótöbbséggel dönt.

Nkt. 24. § (2) A nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos döntések előkészítésében, végrehajtásában és ellenőrzésében – jogszabályban meghatározottak szerint – részt vesznek a pedagógusok, a tanulók és a szülők, valamint képviselőik.

Figyelem!

Ez a néhány jogszabály is elég, hogy bizonyítsa a szülői szervezet legitimitását és szükségességét. Szülői szervezet nélkül az óvoda, iskola törvénytelenül működik.

Az Óvodai Szülői Szervezet és a csoport szülői közösségek kapcsolata

Az óvodaszintű szülői szervezet hierarchikus felépítése

Az óvodai szintű szülői szervezet ideális helyzetben úgy alakulhat meg, hogy a csoportszintű „mini” szülői szervezetek egy-két főt választanak és delegálnak az intézményi szintű szülői szervezet vezető szervébe, amit a szó szoros értelmében választmánynak lehet nevezni.

A szülői választmány (vezetőség) tagjai késztik el a működésüket szabályozó dokumentumokat (SZMSZ, munkaterv, stb.).

A választmány tagjai választják meg maguk közül a tisztségviselőket (elnökség) nem az óvodavezető.

Az óvodai szülői szervezet választott „vezetője” (elnöke) hívja össze a szülői szervezet üléseit, nem az óvodavezető.

Az óvodai szülői szervezet tagja az óvodába járó gyermekek szülei, az összes szülő. Ülései nyilvánosak.  Az óvodavezető és az óvodapedagógusok meghívott vendégként vesznek részt az üléseken. Bővebb információ a szülői szervezet működtetéséről itt található: http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=23&v=igen&hol=jobb

A csoportszintű „mini”Szülői Szervezet működtetése

A csoportszintű szülői szervezet tagjai az óvodai csoportba beosztott kisgyermeke szüleinek összessége.

Az esetleges viták elkerülése érdekében célszerű meghatározni a szülői közösség által létrehozott csoportszintű szülői szervezet működési szabályait (pl. a szavazati arányok meghatározása, a gazdálkodási szabályok lefektetése, stb.), érdekvédelmi tevékenységét (közösségi céljait), szervezet felépítését (tisztségviselők pl. elnök, elnökhelyettes, gazdasági vezető).

A szeptemberi első hivatalos csoport szülői értekezlet után (vagy máskor) a jelenlévő szülők szülői szervezeti ülés keretében megválasztják vagy újraválasztják maguk közül egy nevelési évre a tisztségviselőket és azokat a szülőket, akik képviselik az csoport szülői közösségét az óvodai szintű szülő szervezet választmányában. (Szavazati arány a jelenlevők többsége.) 

A legitimitás érdekébe célszerű meghívót kiküldeni (napirendi pontokkal), jelenléti ívet vezetni, jegyzőkönyvet készíteni és elektronikusan elküldeni a távolmaradó szülőknek.

Ha szülők úgy érzik, anyagilag is támogatják „szeretett” iskolájukat, akkor fontos a csoport szülői szervezet törvényes gazdálkodási tevékenységének rögzítése a szervezeti és működési szabályzatban, az illegális csoportpénzt szedés és behajtás intézményének felszámolása.

Figyelem!

Az utóbbi években eldurvult az osztálypénz, óvodában csoportpénz kivetésének és behajtásának gyakorlata. Az iskolába, óvodába járó gyermekek szülei úgy érzékelik, hogy az „osztálypénz”, „csoportpénz” befizetése olyan szülői kötelesség, amelynek elmulasztása esetén súlyos szabálysértés követnek el.

Az osztálypénzt, csoportpénzt kezelő szülők mindent megtesznek a megszavaztatott „havi díjak” beszedése érdekében. Szóban, írásban (ellenőrző könyvben, elektronikus levélben) molesztálják a fizetésben elmaradó szülőket, kiteszik a nevüket a faliújságra, a közösségi oldalakon vegzálják őket.

A szülői bejelentések alapján készült osztálypénzzel és a csoportpénzzel kapcsolatos elemző cikkünk itt található:

http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=183&v=marad&fid=82&hol=jobb

Minek nevezhető a csoportpénz?

Önkéntes befizetés, adakozás, ajándékozás, adomány, támogatás, pénzgyűjtés, vagy valami más?

Ezekbe a „jogi kategóriákba” nem illik bele az intézményesített óvodai csoportpénz és az osztálypénz megszavaztatása, összegyűjtése, behajtása és felhasználása (elköltése).

Akkor mi legyen?

Ki kell kérni a hivatalos szervek véleményét (igazságügyi hatóságok, pl. az ügyészség, a KÚRIA, minisztérium) véleményét az intézményi szülői közösségek által kezdeményezett pénzgyűjtés szabályairól.

Szülők anyagi hozzájárulásai az óvodai nevelés színvonalának emeléséhez

Ha az önkormányzati fenntartású iskolákba járó tanulók szülei úgy érzik, hogy pénzbeli vagy természetbeni támogatással szeretnék hozzájárulni az óvodai nevelésszínvonalának emeléséhez az ingyenes köznevelésben, akkor jobb, ha törvényes keretek közözött teszik és írásban rögzítik az óvodai szintű szülői szervezet gazdálkodási szabályait.

Figyelem!

Az alapítványi, magán és egyházi  fenntartású nevelési, oktatási intézményekben nincs törvényes akadálya annak, hogy pénzt kérjenek a szülőktől. Lásd Nkt. 31. §

Csoportszintű Szülői Szervezet gazdálkodásának alapelvei

Az óvodai szülői közösség pénzgazdálkodásának forrásai lehetnek

Az önkéntes szülői befizetések.

A szülői közösség által végzett önkéntes munka bevételei (pl. papírgyűjtés).

Más támogatók (vállalkozók) befizetései.

Stb.

Az önkéntes szülői befizetések mértéke

A szülő anyagi helyzete alapján önként dönt a munkatervben meghatározott célokhoz való hozzájárulása mértékéről. A szülői közösség pénze közösségi pénz, amelynek felhasználásából megvásárolt javakból és szolgáltatásokból az óvodai csoportba járó gyermekek egyenlő arányban részesülnek. Azok is, akiknek a szülei nem befizetők.

Titkosság (adatvédelem)

A befizető szülők neve és az „adomány” összeg titkos. A névszerinti adatokat csak a szülő kifejezett kérésére lehet nyilvánosságra hozni.

Munkaterv és költségvetés

Az intézmény területén működő csoport szülői szervezet éves költségvetést, pénzkezelési szabályzatot készíthet a munkatervében meghatározott önként vállalt feladatok finanszírozásának átláthatósága érdekében.

A gazdasági ügyeket vállaló szülő gazdasági vezető feladata a pénzkezelési szabályok betartása a számviteli szabályok szerint, pl.

Befizetés: személyes pénzátadás (átvételi elismervény), banki befizetés, átutalás

Bevételezés: pénztári bizonylat

Kifizetések: számla vagy átvételi elismervény ellenében

Belső könyvelés: bevétel, kiadás, egyenleg (naprakészen)

Pénzügyi és szakmai beszámoló: félévben és tanév végén

Figyelem!

Célszerűnek látszik egy szülőkből álló 2-3 fős ellenőrzőbizottság megválasztása is.

A gazdálkodás eredményének felhasználása (működési célok)

-          Az óvodai szülői közösség tájékoztatása gyermekeiket érintő nevelési kérdésekről (szülői honlap készítés és fenntartás, szülői kiadványok, szórólapok szerkesztése, sokszorosítása, terjesztése a szülők között).

-          Szülőképzés (a csoport szülői szervezet tisztségviselőnek képzése, továbbképzése).

-          Nevelési, érdekvédelmi szakmai kiadványok beszerzése, előfizetése.

-          A kötelező szülői vélemény kialakításához hiteles szakértők megbízási díjai (köznevelési szakértők, pénzügyi és jogi szakértők, pedagógiai szakmai szekértők, számvitelei szakértők, stb.).

-          Működési kiadások (postaköltség, telefonköltség, írószer, stb.).

-          Költségtérítés (az önkéntes munkát végző szülők költségeinek megtérítése).

-          Természetbeni és pénzbeli ösztönző díjak a többlet feladatott vállaló óvodapedagógusnak, dajkának

-          Stb.

A szülői közösség „pénze” intézményfenntartásra nem fordítható

Az állagmegóvás, a különböző javítások, a kötelező eszközlista, a dologi kiadások (előírásoknak megfelelő tisztasági eszközök, stb.) finanszírozása az önkormányzati óvodafenntartó feladata.

Az óvoda nem kérhet, és nem fogadhat el szülői hozzájárulást (térítést) az ingyenes nevelési közszolgáltatásokért

Az óvoda nem kérhet, és nem fogadhat el szülői hozzájárulást az óvodában szervezett óvodai nevelési és egyéb foglalkozásokért.

Az óvoda nem kérhet, és nem fogadhat el szülői hozzájárulást a pedagógiai programban előírt és a pedagógiai programhoz kapcsolódó óvodán kívüli foglalkozásokért. (

Figyelem!

Ha az óvodai szülői közösségek engednek az óvodavezetés vagy az egyes óvodapedagógus követelésének esetleg kérésének, és hozzájárulnak a pedagógiai programban előírt vagy a pedagógiai programhoz kapcsolódó iskolán kívül foglalkozások költségihez, akkor törvénysértést követnek el.

Figyelem!

Igazi megoldás a csoportpénz és az osztálypénz megszüntetésére a Szülői Alapítvány létesítése lehet, amelyről bővebb információ itt található: http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=279&v=marad&fid=23&hol=jobb

A szülői szervezet alapításának szükségszerűsége itt!

http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=203&v=marad&fid=23&hol=jobb

 

 
Szülői Szervezet az iskolában, óvodában

SZÜLŐPOLITIKA

Szülői jogok, SZÜLŐI STÁTUSZ

Tanulói jogok, tanulói státus

Iskolai, óvodai erőszak

Házirend 2018.

Óvoda 2018-2019.

KÖZÉPFOKÚ FELVÉTELI ELJÁRÁS (KIFIR)

Beiratkozás az általános iskola első évfolyamra 2017.

Tájékoztatási kötelezettség Adatvédelem

Iskolai szünetek (VAKÁCIÓ)

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET TEMATIKÁJA

UTAZÁS iskolába, óvodába 2018.

Tanulói biztosítások

Ingyenesség a köznevelésben (OSZTÁLYPÉNZ, TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS)

Kiskorú tanulók FELÜGYELETE

Iskolai hiányzások (IGAZOLATLAN ÓRA)

ÁLTALÁNOS ISKOLA

TANKÖTELEZETTSÉG 2018-2019.

Értékelés, minősítés (osztályzás), JAVÍTÓVIZSGA

Gyermekvédelem (napközbeni ellátás)

GYERMEKÉTKEZTETÉS az iskolában, óvodában

Különórák (árnyékoktatás)

Mindennapos testnevelés 2018.

TANKÖNYV 2017.

Érettségi vizsga 2017.

JOGORVOSLAT a KÖZNEVELÉSBEN

Fegyelmi eljárás az iskolában 2018.

TÁMOGATÁSOK az iskolában, óvodában 2018.


Ez a honlap a 32/2007 MPA KA OKM sz. Miniszteri Döntés alapján, figyelembe véve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (NSZFT) 86/2007.11.28. számú állásfoglalását (támogató javaslatát) az FKA-KT-52/2007 számú NSZFI támogatás felhasználásával készült.
 
 
 
 
  Vissza a főoldalra  |  Elérhetőség  |   Súgó  |  Tartalomjegyzék  |  Impresszum